Pálosi Róbert (Tyukee)

Dob, vokál

Pálosi Róbert született az Úr 1977. évének, április havának 5. napján Nagykanizsán.

Már korán kiderült,hogy a zenéhez nagyon jó érzéke van.5 éves korában ült először a dobok mögé,ahol tehetsége hamar megmutatkozott. Jelenleg a dob mellett kiválóan gitározik basszusgitározik és énekel. Nagyon sok szerepe van a dalok megalkotásában, végső formájukba öntésében, keverésben és hangszerelésben.

Majd később gitárt akasztott nyakába és az Edda,Pokolgép,Ossian zenéit nyúzta gitárján.

A 90-es évek derekán alakult meg első zenekara az ALARM,ahol már újból dobon játszott. Úgyhogy dobos karrierjét kb.94-től tartja számon. Másik zenekara: Kocsmazaj

Kinőve a régi zenéket, új inspirációk hatottak zenei fejlődésére.

Többek között a Dream Theater (Mike Portnoy dobolása nyűgözte le),de a zenei étlapon szerepel még Steve Vai, Yngwie J. Malmsteen, Toto, Satriani, Extreme,stb.

Mottója: "Kottát és fáradságot nem ismerek".

Jövőbeli tervei közt szerepel a vállalkozása fejlesztése mellett a zeneiparban való érvényesülés, gyermekkori álmai megvalósítása. Reméli sikerül és így teljes összhangban élheti szerény kis életét családjával.